Lázadnak a brit konzervatívok az azonos neműek házasságának engedélyezése ellen

Forrás: MTI

Valóságos lázadás tört ki a kormányzó brit Konzervatív Párt tagsága és szavazói körében az azonos neműek házasságának tervezett engedélyezése miatt. Szombati londoni sajtóértékelések szerint olyan mértékű a tervezet választói elutasítottsága, hogy az önmagában kérdésessé teheti a konzervatívok kormányon maradását a következő választások után.

A „Koalíció a házasságért" nevű, az azonos neműek házasságának lehetővé tétele ellen küzdő kampánycsoport megbízásából elvégzett országos közvélemény-kutatás szerint azok közül, akik a legutóbbi, 2010-es választásokon a Konzervatív Pártra szavaztak, 20 százalék „biztosan nem" voksolna ismét a pártra a törvénymódosítás parlamenti elfogadása esetén.

A Liberális Demokratákkal koalícióban kormányzó Konzervatív Párt már 2010-ben sem kapott elég szavazatot ahhoz, hogy abszolút többséget szerezzen az alsóházban és önállóan alakíthasson kormányt. A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív napilap szerint – amely szombaton ismertette a közvélemény-kutatás eredményeit – a felmérés arra vall, hogy a választói megosztottság miatt a konzervatívok ellenzékbe szorulhatnak a következő választások után.

Egy másik vezető konzervatív brit napilap, a The Times szombati beszámolója szerint a választók mellett a Konzervatív Párt aktivistái is „tömegesen" fordítanak hátat a pártnak az azonos neműek házasságának engedélyezését célzó kormányzati tervek miatt. A lapnak nyilatkozó tory képviselők szavaiból kitűnik, hogy akár ezrekre is rúghat a „dezertőrök" száma.

A lap által megszólaltatott egyik konzervatív alsóházi képviselő úgy fogalmazott, hogy „súlyos a lázongás a mezei tagság körében ... szivárognak el az emberek" a pártból.

A törvénymódosítás, amelyről várhatóan még ebben a hónapban szavaz az alsóház, bizonyosra vehető elfogadása után lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok akár polgári, akár egyházi szertartás keretében házasságra lépjenek egymással. A törvényjavaslat ugyanakkor nem kötelezi az egyes egyházakat az azonos neműek összeadására vallási szertartás keretében.

A jelenleg hatályos angol-walesi családjogi törvény alapján az azonos nemű párok úgynevezett polgári partneri viszonyra léphetnek egymással, de ezt a kapcsolatot a mostani jogszabály hivatalosan nem nevezi házasságnak. Ezen változtatna kiterjesztő jellegű módosítással a kormány jogszabálytervezete.

A változtatás a konzervatívok megosztottsága ellenére várhatóan kényelmes többséggel átmegy, mivel a liberális koalíciós partner és az ellenzéki Munkáspárt is egyöntetűen támogatja a módosítást.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!