Lázár benyújtotta legújabb javaslatát

Forrás: MTI

Benyújtotta a parlamentnek a 98 százalékos különadó újraszabályozására vonatkozó javaslatát a Fidesz frakcióvezetője, miután az Alkotmánybíróság (Ab) múlt pénteken megsemmisítette a különadó visszamenőleges hatályát.

Együtt, időkeretben tárgyalja meg hétfőn az Országgyűlés a 98 százalékos különadó újraszabályozására vonatkozó fideszes javaslatot, valamint a jó erkölcsbe ütköző egyes juttatások hatékonyabb visszaköveteléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról szóló LMP-s indítványt. A határozathozatal is megtörténhet még a nap folyamán. Az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a Fidesz soron kívüli házbizottsági ülés összehívását kérte, amelyen azt kezdeményezte, hogy a Lázár János és Szijjártó Péter által jegyzett előterjesztésről szóló vita és a döntés is még a mai ülésnapon megtörténjen. Ezt a Jobbik támogatta, az LMP azonban, amelynek javaslatát – mint a házbizottságban jelezték – a szocialisták is támogatni tudják, azt kérte, hogy a két indítványt együtt tárgyalja a parlament.
Lázár János törvénymódosítási javaslata értelmében a 98 százalékos különadó a 2010. január 1-jén vagy azt követően a jogszabályban meghatározott jogcímen megszerzett jövedelmeket sújtja. A 2005 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan korábban befizetett különadó összegét az állami adóhatóság visszatéríti a törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. A frakcióvezető kiegészítené a különadó-fizetésre kötelezettek körét mások mellett az országgyűlési és az európai parlamenti képviselőkkel.

Az Ab május 6-i határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal semmisítette meg a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. A törvény szövegezése miatt a megsemmisítés a 2010-es adóévre is vonatkozik, noha a törvénynek a 2010-es és az azt követő adóévekre szóló szabályai nem sértik az emberi méltóságot. Ahhoz azonban, hogy a 2010-es adóévre kiterjedjen a különadó hatálya, további jogalkotásra van szükség az Országgyűlés részéről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!