Lemond a külügyminiszter

Forrás: hirtv.hu

A Magyar Szocialista Párt európai parlamenti választási listáját Göncz Kinga vezetheti az országos választmány szombati, egyöntetű döntése alapján. A külügyminiszter május 1-jétől lemond tisztségéről. A választmány az elnökség javaslatát fogadta el, az első három helyen nők állnak a listán: Göncz Kinga után Herczog Edit és Gurmai Zita. A jelöltekről a márciusi kongresszus dönt véglegesen.

A júniusi választásokon Göncz Kinga, Herczog Edit és Gurmai Zita után Tabajdi Csaba, Hegyi Gyula, Fazakas Szabolcs, Cserey Gyula, Kökény Mihály, Harangozó Gábor, Dobolyi Alexandra és Lévai Katalin következik az első 11 helyen.

A jelenlegi erőviszonyok alapján a 22 magyar EP-helyből 7-8 megszerzése várható az MSZP részéről, vagyis a jelölés egyértelmű vesztesei közt van a most is EP-képviselő Lévai Katalin, aki a Magyar Rádió Krónikájának azt nyilatkozta, hogy a „helyezkedés” döntött a helyekről, nem az egyéni képesség.

Teljesen mindegy, hogy a szocialisták kiket jelölnek európai parlamenti képviselőnek, a magyar emberek tudják ugyanis, hogy semmi jóra nem számíthatnak az MSZP-től, amely kudarcot kudarcra halmoz, a reménytelenséget jelenti Magyarország számára, és sem kezelni, sem megérteni nem képes a gazdasági válságot – reagált közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MSZP Országos Választmányának mai ülése után.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!