Lesz pénz az acsádi Időskorúak Szociális Intézetének felújítására

Forrás: MTI

A kormány legutóbbi döntésével engedélyezte az Acsádi Szociális Otthon felújítása érdekében kiírt közbeszerzési eljárást, így már nincs akadálya, hogy elkezdődjenek a munkálatok az épület leégett részeiben.   

A kormány 2010 óta számos olyan lépést tett már, amely a terület fejlesztésére irányul. Megvalósult a bentlakást nyújtó intézmények korszerűsítése pályázati program. A kormány az állam kötelezettségébe vonta a tartós bentlakást nyújtó intézmények közül a 2011-ig megyei önkormányzati fenntartás alatt állókat, illetve 2013. január 1-től a fogyatékos személyeket, pszichiátriai betegeket, szenvedélybetegeket ellátó bentlakást nyújtó (átmeneti és tartós) intézményi formákat is, így könnyítette az intézményrendszer átláthatóságát, és hatékonyabbá teszi a szervezeti működést is. Ezzel elérhető az ellátások garantált biztosítása, a megfelelő infrastruktúrafejlesztés és ellátásszervezés országos szinten.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!