Letették az esküt az első önkéntes műveleti tartalékos katonák

Forrás: MTI

Esküt tettek és szerződést kötöttek az első önkéntes műveleti tartalékos katonák pénteken a fővárosban, a honvédség hadkiegészítő és nyilvántartó parancsnokságán.

Az eseményen jelen volt Benkő Tibor vezérkari főnök, aki a tartalékosoknak azt mondta: a szerződéskötéssel az első 20 műveleti tartalékos megkezdheti a szolgálatot. „Ez megpróbáltatást és kihívást jelent, amit nekik és családjuknak is vállalniuk kell" – tette hozzá.

A vezérezredes szerint egy hónap leforgása alatt négyezren regisztráltatták magukat az önkéntesi rendszerbe, a hónap végére akár négyszáz emberrel szerződést is köthetnek. A jelentkezők egészségügyi, fizikai, pszichikai felmérésen esnek át és nemzetbiztonsági szempontokból is meg kell felelniük.

A négyezernyi regisztrált közül ezernyolcszázan voltak katonák, közülük ezerötszáz mentesülhet a szolgálati nyugdíjukat sújtó tizenhat százalékos adó alól. A jelentkezők közül ezerhétszázan civilek és közülük hétszázan soha nem voltak katonák, még sorkatonák sem – sorolta a vezérezredes.

Benkő Tibor emlékeztetett: Hende Csaba honvédelmi miniszter 2010 őszén döntött az önkéntes tartalékos szolgálat létrehozásáról. A következő év januárjában már szolgálatba is állt az első kétezer, védelmi tartalékos katona, akik a katonai objektumok védelméért felelnek.

Hende Csaba egyébként tavaly decemberben jelentette be, hogy idén januárjától már nem csak őrző-védő feladatokra veszik fel az önkéntes tartalékosokat. A jelentkezőkkel először nyolc hónapra kötnek szerződést, amiből hat hónap a próbaidő; a szerződés aláírásától a jelentkező bármikor behívható tényleges katonai szolgálatra – mondta.

A Honvédelmi Minisztérium tervei szerint a teljes tartalékos rendszer 2014-re áll majd fel mintegy 8000 önkéntessel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!