Létrejött a református egyház jövőképbizottsága

Forrás: MTI

Létrejött a Magyarországi Református Egyház (MRE) jövőképbizottsága, amely abban segíti az egyházat, hogy a küldetését minél hatékonyabb formában tudja megvalósítani, és üzenetével el tudja érni a különböző társadalmi rétegeket – mondta Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek adott interjújában.  

A püspök kitért arra, hogy a testületben református kötődésű, de nem zsinati tagok tevékenykednek, akik közgazdászok, jogászok, illetve vállalkozók, és tanácsokkal látják el az egyház törvényhozó testületét, a zsinatot.  

Bölcskei Gusztáv a felvetődő kérdések közé sorolta azt, hogy „kell-e változtatni a szerkezeti felépítésen, a zsinat munkastílusán, az egyházi tisztségviselőket megválasztó rendszeren”, és hogyan lehet a testületi munkát hatékonyabbá tenni két zsinati ülés között.  

A bizottság hatástanulmányokat készítve javaslatokat dolgoz majd ki ezekről a kérdésekről a zsinatnak, amely határoz az egyes problémák megoldásáról. A cél az, hogy a 2014-ig tartó zsinati ciklus végére konkrét elképzelések szülessenek a megoldásokat illetően – mondta a zsinat lelkészi elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!