Leváltották a nyugdíj-biztosítási főigazgatóság vezetőjét

Forrás: MNO

A miniszterelnök a nemzetierőforrás-miniszter javaslatára július 7-i hatállyal felmentette dr. Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját, és helyére július 8-i hatállyal Mészáros Józsefet nevezi ki – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtóosztálya.

A felmentést Soltész Miklós szociális államtitkár adta át. Az átadás-átvétel a szerdai napon elkezdődött. Mészáros József professzor az ELTE-n szerzett matematikus- és szociológusdiplomát. 1991-ben lett a szociológiatudomány kandidátusa, 2006-ban habilitált, és 2010-től egyetemi tanár. Tudományos pályája során dolgozott az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében, az Ipargazdasági Intézetben, és tudományos ösztöndíjas volt az osnabrücki egyetemen.

1990-től négy évig a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője, 1998-tól pedig négy évig az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgató-helyettese, illetve főigazgatója volt. 2002-től a BME szociológia tanszékének docense, 2006-tól pedig a Nyugat-magyarországi Egyetem tanszékvezetője. Több mint 10 angol és magyar nyelvű szakkönyv és tanulmány szerzője.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!