Ma is tart a harc az igazságért és a jövőért

Forrás: MTI

A főpolgármester szerint ahogy az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején, úgy ma is harc folyik az igazságért és a jövőért. A főpolgármester a Batthyány-örökmécsesnél rendezett fővárosi ünnepségen azt hangoztatta: mindazoknak össze kell fogniuk, akik tisztelik és magukénak vallják a magyar múltat, hisznek a közösség erejében, az ország felemelkedésében, és őrizni akarják a magyar identitást. A tavalyi országgyűlési és önkormányzati választásra utalva azt mondta: áprilisban és októberben a várakozás és a lelkesedés mind Budapesten, mind pedig az országban a 163 évvel ezelőttihez volt hasonlítható.

Tarlós István beszédében többször párhuzamot vont a Batthyány-kormány és az Orbán-kormány helyzete között, és úgy vélte: a mai vezetés hasonló nehéz helyzetben van, mert most is csaknem a semmiből kell teremtenie. A főpolgármester bírálta a korábbi ország- és városvezetést, amiért húszezermilliárdnyi államadósságot hagytak maguk után, ám most nyilatkozataikban eltorzítják a valóságot. Tarlós István úgy fogalmazott: akik hamisan tanították az országot, akik régi kurzusokat írtak át az új idők divatja szerint, azok most nekifogtak félteni a magyar demokráciát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!