Magyar elnökhelyettest választott a Kárpátalja megyei tanács

Forrás: MTI

A Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) képviselői Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökhelyettesét választották meg több mint kétharmados többséggel a testület elnökének első helyettesévé pénteken Ungváron. A magyar politikus, aki képviselőként mostanáig a megyei tanács költségvetési bizottságát vezette, 2006 és 2010 között már betöltötte az önkormányzati testület egyik elnökhelyettesi tisztét.
 
A tanácsülés szünetében Brenzovics László az MTI érdeklődésére elmondta: köszöni a képviselőknek a bizalmat, és mindent meg fog tenni annak elősegítése érdekében, hogy a mély válságot átélő Ukrajna európai és demokratikus módon találjon kiutat a krízisből. Olyan ország felépítésében reménykedem, amelyben a demokrácia és a jog uralkodik, és tiszteletben tartják a nemzetiségek érdekeit – tette hozzá.
 
A magyar politikus azt is elmondta: a tanács forró hangulatú ülésén a képviselők kérték az ukrán parlamenttől, hogy az új nyelvtörvény kidolgozásánál vegyék figyelembe a Kárpátalján élő kisebbségek, köztük a magyarok véleményét. A képviselők kéréssel fordultak az ukrán kormányhoz is, szorgalmazva a Kárpátalján kijelölt új határátkelőhelyek építésének megkezdését, mert míg magyar oldalon javában folynak az előkészületek, addig ukrán részről eddig semmi nem történt – emlékeztetett Brenzovics László.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!