A magyar emberek teljesítményét dicséri az IMF-hitel visszafizetése

Forrás: MTI

A „bukott baloldal” alkalmatlansága miatt kellett Magyarországnak felvennie az IMF-hitelt, a visszafizetés azonban már a magyar emberek és az új kormány teljesítményét dicséri – mondta  Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján arra reagálva, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn átutalta az IMF-hitel még fennmaradt részét. A 2,15 milliárd euró (1,9 milliárd SDR) értékű tartozást 3 devizanemben - dollárban, euróban és angol fontban - fizette ki a magyar állam.

 A politikus úgy fogalmazott, minden magyar ember büszke lehet arra, hogy a kormány hétfőn a legutolsó fillérig visszafizette a Gyurcsány-Bajnai-kormányok által felvett hitelt.

Hangsúlyozta: mindez annak bizonyítéka, hogy Magyarország képes saját erőből, külső segítség nélkül is megállni a helyét, míg más országok továbbra sem boldogulnak és kénytelenek az IMF-hez fordulni, amivel még kiszolgáltatottabbá válnak.

Kiemelte, három éve még Görögországgal egy lapon említették Magyarországot, ami nem is volt csoda, hiszen a „bukott baloldal szélsőséges és veszélyes” gazdaságpolitikája egyet jelentett a jövő felélésével.

Miközben a Gyurcsány-Bajnai-kormányok  megszorításokkal teli politikáját választó Görögország újabbnál újabb mentőövekre szorult, addig a 2010-ben alakult új magyar kormány gazdaságpolitikájával talpra állította az országot, amely egyre több területen teljesít jobban - mondta Zsigó Róbert.

A fideszes képviselő szólt arról is, hogy a baloldal bár erkölcsileg csak 2010-ben bukott meg, az „IMF-hitel nélkül azonban már 2008-ban elsöpörte volna őket az igazság” és kiderült volna, alkalmatlanok a kormányzásra. Zsigó Róbert szerint ugyanis a Gyurcsány-Bajnai-kormányok hitel nélkül képtelenek lettek volna fizetni a nyugdíjakat, a közszférában dolgozók bérét és a szociális ellátásokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!