A magyar gazdaság megszorítás nélkül is jobban teljesít

Forrás: MTI

A magyar állam pontosan teljesítette a lejáró 1 milliárd eurós kötelezettségét, a kormány devizatartalékai megfelelő fedezetet adtak ehhez – nyilatkozta Varga Mihály az MTI kérdésére. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a magyar gazdaság megszorítás nélkül is jobban teljesít.

A miniszter hangsúlyozta: a tavaly év végi rendkívül sikeres devizakötvény kibocsátásra az amerikai piacon éppen azért volt szükség, hogy a januárban esedékes devizakötvény tőke- és a kamatfizetéséhez szükséges deviza rendelkezésre álljon.

A kormányzati devizatartalékok a következő nagyobb, májusban lejáró 500 millió angol fontos kötelezettségre is elegendőek – tette hozzá.

A  miniszter kiemelte, hogy az államháztartás finanszírozási helyzete stabil, a magyar állampapírok iránt jelentős a kereslet. Az állami kiadások finanszírozását az Államadósság Kezelő Központ a nyilvánosan is elérhető finanszírozási terv szerint teljesíti.

A gazdasági tendenciák a vártnál jobban alakultak 2013-ban – hhangsúlyozta a miniszter. Kifejtette, hogy a költségvetési hiány tartósan a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt van, csökkent az államadósság és a reálgazdaságban is pozitív folyamatok kezdődtek. Hozzátette: 21 éves csúcson van a foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés pedig az elemzői várakozásokat is meghaladta.

"Magyarország visszaszerezte pénzügyi függetlenségét, és immár az Európai Unió által is elismerten, felelősségteljes gazdaságpolitikát folytat. Nem lesznek megszorítások, hiába riogatja a közvéleményt az ex-miniszterelnök – mondta Varga Mihály.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!