Magyar mintára terjedhet a bankadó

Forrás: MNO

Elképzelhető, hogy hazánk példáját alapul véve a közeljövőben több térségbeli állam is bevezeti a bankadót. Romániában és Lengyelországban már felmerült, hogy közterhet vessenek ki a pénzintézetekre. Az Európai Unió is hasonló lépést fontolgat.

Minden jel szerint nemcsak idehaza, hanem Európa más államaiban is megdől a bankok sérthetetlenségének tabuja. A napokban Lengyelországban vetődött fel a gondolat, hogy különadót szedjenek a helyi pénzintézetektől. Az elképzelést az ottani ellenzék fogalmazta meg, ám – külföldi sajtóhírek szerint – könnyen elképzelhető, hogy a lengyel kormány tetszését is elnyeri a feltehetőleg a magyarországi minta alapján megfogant ötlet. Hazai szakértők úgy vélik: a magyar bankadó példaértékű lehet a kelet-közép-európai térség államai számára. Török Zoltán nem tartja kizártnak, hogy Lengyelország és Románia döntéshozói azt közlik majd, ha a magyarok bevezették a bankadót, országaik is megtehetik ugyanezt – írja mai számában a Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!