A magyarok mind itthon, mind a határon túl biztonságban vannak

Forrás: MTI

Az Országgyűlési külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a magyarok mind itthon, mind a határon túl biztonságban vannak. Balla Mihály ezt azután közölte, hogy a külügyi és a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülést tartott Budapesten az ukrán válságról.

A kormánypárti politikus a testületek részben zárt ülése után elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és Martonyi János külügyminiszter is – aki kérte, hogy nyílt ülésen beszélhessen – biztosította a képviselőket, hogy amennyiben szükséges, tájékoztatja őket az újabb fejleményekről.

Balla Mihály szerint nem helyes az orosz-ukrán konfliktust és az Európai Unió megoldáskeresését kampánytémává tenni. Az a lényeg – folytatta –, hogy a biztonságot a szolgálatok szavatolni tudják, ebben a kérdésben komoly és mély tájékoztatást kaptak a zárt ülésen.

A bizottsági elnök azt mondta, változékony a helyzet, de bíznak abban, hogy békés megoldás születik.

Balla Mihály a magyar hatóságok felkészülését rendben valónak értékelte, mind a határ biztonsága, mind bármilyen rendkívüli eseményre való felkészülés tekintetében.

A gázellátással összefüggő kérdésre válaszolva azt mondta, nem kell aggódni, az országnak vannak tartalékai, és más csatornákon is beszerzi ezt az energiahordozót.

A csütörtöki európai tanácsi ülésről kérdésre válaszolva Balla Mihály azt mondta, ebben a helyzetben elsősorban az uniós egyeztetések utáni közös álláspontot kell képviselni, a magyar javaslatok eddig is arra irányultak, hogy mindenki tartsa fontosnak a kisebbségek jogait.

Egy másik kérdésre, miszerint Oroszországot Magyarország szövetségesének tekintik-e, a külügyi bizottság vezetője közölte, hogy ez a kijelentés a nagyköveti értekezleten hangzott el, és ő elsősorban gazdasági ügyekre értelmezte. De Oroszország gazdasági ügyekben nemcsak Magyarországnak, hanem az EU több tagállamának is szoros partnere, gazdaságilag több kérdésben szövetségese – fejtette ki. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!