Magyarország 2013 végéig leköti az uniós források teljes egészét

Forrás: MTI

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felgyorsította az európai uniós fejlesztési források felhasználását, hogy Magyarország 2013 végéig biztosan lekösse, és 2015 végéig felhasználja a hétéves keretet. Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke az MTI-nek elmondta: folyamatosan egyszerűsítik a jogszabályi, illetve a teljes üzleti környezetet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) közösen annak érdekében, hogy az európai uniós, 2007-2013. évi 8.200 milliárd forint fejlesztési keretet teljes egészében fel tudja használni Magyarország.

Példaként említette, hogy a pályázónak a korábbinál jóval kevesebb dokumentumot kell beadnia, a közreműködő szervezet az állami adatbázisban lévő céginformációt automatikusan lekéri. Emellett a pályázó az NFÜ-től elektronikus levelet kap a támogatási igényével kapcsolatos döntésről, a határidők lejártára pedig automatikus emlékeztetőben hívják fel a figyelmet. A papírmentes ügyintézésben jelentős lépés az e-aláírás bevezetése a kifizetési folyamatban, és egységesítették az eljárási folyamatot minden közreműködő szervezetnél fejlesztési programtól függetlenül.

Petykó Zoltán elmondta, hogy a legnagyobb problémát a pályázóknak az üzleti környezetük, legfőképpen a finanszírozási problémák jelentik. Ennek áthidalására a kormány döntése értelmében még az idei kifizetésekre 50 milliárd forint alapot hoznak létre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezelésében, hogy az államháztartási körbe tartozó projektgazdákat visszatérítendő támogatással segítsék a már elnyert uniós forrás felhasználásához szükséges önerő biztosításához. Emellett a Belügyminisztérium kezelésében továbbra is működik a vissza nem térítendő támogatást nyújtó önerőalap a derogációs kötelezettséget teljesítő önkormányzatok számára.

Az NFÜ elnöke kiemelte: az uniós források felhasználását gyorsítják azzal is, hogy gördülő előfinanszírozást vezetnek be a jelenleg jellemző utófinanszírozó rendszer mellett. A projektgazdát most is megillető előlegkérés lehetősége mellett a szállító cégeknek is előre adnak pénzt szigorú elszámolás alapján, továbbá megemelték a kedvezményezett előlegkérési lehetőségét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!