Magyarország második egy atombiztonsági rangsorban

Forrás: inforadio.hu

Egy tekintélyes amerikai nem kormányzati szervezet elkészítette a világ első atombiztonsági rangsorát, illetve mutatószámát; Magyarország az előkelő második helyet fogalja el a listán, amely a hasadó anyagok tárolásának biztonságossága szerint állítja sorrendbe a világ országait.

Az atomfenyegetések elemzésével foglalkozó washingtoni székhelyű intézet, az NTI (Nuclear Thereat Initiative) szakértői a világ szinte összes országát megvizsgáltak, s ezek közül kiemelten kezeltek 32 olyan országot, ahol legalább egy kilogramm, atomfegyver előállítására is alkalmas, magasan dúsított uránt vagy plutóniumot tárolnak.

Az intézet öt kritériumot állított fel, amelyek alapján elkészítette a rangsort. Egyebek mellett a tárolt hasadóanyagok mennyiségét, az atomtárolók védelmét és hozzáférhetőségét, a nemzetközi előírások betartását és az átláthatóságot, a politikai stabilitást és a korrupciót vette figyelembe, illetve azt is, hogy az adott országban vannak-e olyan csoportok, amelyek ilyen anyagokra akarnak szert tenni.

Az NTI több száz létesítményt vizsgált meg szerte a világon, s arra a következtetésre jutott, hogy általában véve a hasadóanyagok tárolásának módja korántsem mondható biztonságosnak. A szervezet jelentése szerint egyes helyeken jól őrzik a hasadóanyagokat, de sok helyütt nem, és emiatt hozzájuthatnak olyan terrorszervezetek, amelyek nyíltan hangoztatták, hogy hasadóanyagokat akarnak beszerezni.

Az intézet egy indexet állított fel, hogy rangsorolja az országokat a hasadóanyagok tárolásának biztonságossága szerint. A rangsor élén Ausztrália áll 94 ponttal (100 a legmagasabb pontszám), s őt követi Magyarország 89 ponttal, majd utána Csehország (87) következik.

A listát Észak-Korea zárja 37 ponttal: a sztálinista ország az átláthatóság és a nemzetközi előírásoknak való megfelelés hiánya miatt került a rangsor végére. Pakisztán 41-es mutatószámmal rendelkezik a politikai instabilitás, a fegyveres csoportok jelenléte, a korrupció és a sok tároló létesítmény okán. Előtte Irán (46), Vietnam (48) és India (49) szerepel a listán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!