Magyarország nem fogadhatja be a világ összes illegális bevándorlóját

Forrás: MTI

Magyarország nem lehet befogadója a világ összes illegális bevándorlójának – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az Országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke a TV2 Mokka című műsorában.

„Ezt az áradatot le kell fékezni, különben nagyon komoly problémánk lesz” – mondta. Hozzátette, hogy az érkezők kevesebb, mint egy százalékát jelentő politikai menekülteket be kell engedni, az illegális bevándorlókat viszont vissza kell toloncolni abba a biztonságos harmadik országba, amelyen keresztül ide vezetett az útjuk. Aki valóban menekült, annak ott kell megállnia, ahol már nem fenyegetik az életét.

„Óriási a nyomás, ötmillióan vannak úton Európába illegálisan, ezeknek töredéke politikai menekült, akit be kell engedni” – fogalmazott a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!