Magyarország nem várhat az Európai Unióra

Forrás: MNO

A felkészültségnek csak a maximális szintjén szabad belépni az eurózónába – hangsúlyozta a köztévé reggeli háttérműsorában Szijjártó Péter külügyi-külgazdasági államtitkár.

Orbán Viktor a múlt heti uniós csúcs apropóján fogalmazott úgy, hogy Magyarország nem várhat az EU-s döntésekre, ezért mi magunk beindítjuk a rakétákat. Hogy ez pontosan mit jelent, Szijjártó Péter fejtette ki a köztelevízió hétfői háttérműsorában.

Az Európai Unió bürokráciája természeténél fogva mindig lassabb, mint egy-egy tagállam kormányának döntéshozatala, hisz 27 országéból tevődik össze. Plusz uniós szinten külön figyelmet kell fordítani az óvatosságra, kiszámíthatóságra, nyugodtságra, az ügyek átbeszélésére, a konszenzusra. Ezzel párhuzamosan a nemzetállamoknak tenniük kell a saját dolgukat, nem várhatunk Európára, nem várhatunk ez esetben az Európai Unióra, hogy megoldja a gondunkat, éppen elég neki most az eurózóna válságának a kezelése. Úgyhogy nekünk kell előremennünk, és olyan növekedési tervet elfogadnunk, amely egybevág egyébként azzal a nyomvonallal, amiben az unió halad – mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

Szerinte ha megfigyeljük az EU gazdasági döntéseit, például a kohéziós pénzekkel történő, időigényes folyamatot, jól látható, hogy a magyar kormány által két esztendeje képviselt gazdaságpolitika „teljesen polgárjogot nyert Európában, sőt ez a követendő irány”.

Hogy szerencsés helyzet-e, hogy nem vagyunk tagjai a mély válságban lévő eurózónának, Szijjártó hangsúlyozza: a válság pontosan azt mutatta meg, hogy csak azoknak szabad csatlakozniuk a közös pénzhez, akik „a lehető leginkább felkészültek”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!