Magyarország részrehajlás nélküli megítélését sürgette az Amerikai Magyar Szövetség

Forrás: MTI

A Magyarország elleni „érdemtelen" és „politikailag motiváltnak tűnő" bírálatok „lavinájával" szemben a magyar demokrácia helyzetének objektív és részrehajlás nélküli megítélése mellett emelt szót az Amerikai Magyar Szövetség, amelynek állásfoglalását a hét végén juttatta el az MTI-hez Koszorús Ferenc, a szervezet elnöke.

A dokumentumban az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) leszögezi: „világosnak tűnik számunkra, hogy egy intézményi ürügyet, vagyis azt, hogy Magyarország jobbközép kormánya állítólag aláaknázza a demokráciát, valójában arra használnak fel, hogy politikai kampány indítsanak annak tagadására, hogy a 2010-es, nemzetközileg szabadnak és tisztességesnek elismert választásokon szavazók világosan és túlnyomó többséggel ezt a kormányt választották".

A szövetség rámutatott: aggodalmát nem az a jogos politikai vita váltotta ki, amely minden, az alkotmánnyal kapcsolatos változást övez, hanem azok a gyanúsítások, amelyek szerint ez a folyamat nem volt demokratikus. Mint írják, a magyarok – függetlenül politikai meggyőződésüktől - kényelmetlenül érzik magukat amiatt a káros kép miatt, amelyet „felelőtlen rágalmazók" a nemzet egészéről a világba kivetítenek, és amely azt próbálja elhitetni, hogy a konzervatív kormány által a legutóbbi választáson elért kétharmados többség valami módon illegitim lenne, és a lakosság ennek elfogadásával cinkos szerepet játszik.

Az AMSZ hangsúlyozta, hogy a régióban a demokráciaépítés terén van még tennivaló, s ennek egyértelmű példájaként hozta fel a Magyarországgal szomszédos országokban élő a magyar kisebbségekkel szemben tanúsított intoleráns magatartást és a diszkriminatív politikát. A kisebbségi jogok megsértésének problémáját a bírálók többsége figyelmen kívül hagyja, miközben „Magyarország azért válik megmagyarázhatatlan kritika tárgyává, mert például az állampolgárság kérdésében a nemzetközi joggal és gyakorlatban összhangban álló, ésszerű intézkedéseket hoz, hogy segítse a kisebbségek tagjait azon legitim, indokolt és demokratikus erőfeszítéseikben, hogy megőrizzék sajátos kultúrájukat".

Az állásfoglalás szerint a bírálat nem a megfelelő oldalra irányul, mert a bármely csoporttal (beleértve a magyarokkal) szembeni, az etnikai, a nemzeti vagy a vallási hovatartozáson alapuló türelmetlenséget vagy megkülönböztetést kellene elítélni, nem pedig annak áldozatait és azokat, akik a nevükben szót emelnek.

„A kisebbségi jogok tiszteletben tartása nemcsak hogy összhangban állna a demokráciával – amely az Egyesült Államok számára is fontos cél -, de megszüntetné annak szükségességét, hogy Budapest szólaljon fel ezen országok diszkriminatív gyakorlata ellen" – hangsúlyozta az állásfoglalás.

Az AMSZ emlékeztetett arra, hogy az első Orbán-kormány segítette a NATO koszovói hadműveletét, azon jelentős veszély ellenére is, amelyet ez a sebezhető vajdasági magyar kisebbség számára jelentett. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország Afganisztánban és Irakban az Egyesült Államok „jó, fontos és stratégiai" partnere, és Líbiában a közelmúltban segítséget nyújtott két amerikai újságíró kiszabadításában.

„Az Egyesült Államok érdeke, hogy a részrehajló megítélés érzetét, legyen az bármennyire is indokolatlan, eloszlassák annak érdekében, hogy megelőzzék az Egyesült Államok egy fontos szövetségesének elidegenedését és a baráti kétoldalú kapcsolatok aláaknázását" – hangsúlyozta állásfoglalásában az AMSZ.

Az AMSZ megállapította, hogy a Magyarországhoz hasonló, nyugati parlamenti modellen alapuló demokráciák belügyeinek mikroszkóp alá helyezése rendkívül szokatlan eljárás, amilyenben a jelentős tiltakozásokat kiváltó és a békés tüntetők ellen túlzott erőt alkalmazó Gyurcsány-kormánynak nem volt része. A szövetség ismételten rámutatott, hogy Magyarország elbírálásának nemcsak semlegesnek kell lennie, de a részrehajlásnak még a látszatát is kerülnie kell, s annak célja kizárólag nyugati értékek, nem pedig valamely politikai cél előmozdítása kell, hogy legyen.

Az 1906-ban alapított Amerikai Magyar Szövetség az egyik legnagyobb amerikai magyar ernyőszervezet, amely az utóbbi évtizedek során azért küzdött, hogy Közép- és Kelet-Európában a demokratikus eszmék, az emberi- és kisebbségi jogok uralkodjanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!