Magyarország visszautasítja, hogy nem cselekszik megfelelően

Forrás: MTI, kormany.hu

Belső lapos

Magyarországnak nagyon határozottan vissza kell utasítania minden olyan vádat, amely azzal illeti az országot, hogy a bevándorlók kérdésének kezelése ügyében nem elegendő, amit tesz – hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Magyar Levente délután megbeszélést folytatott a budapesti osztrák nagykövetség ügyvivőjével, akit azt követően kérettek be, hogy Werner Faymann osztrák kancellár hétfő esti nyilatkozatában közvetve bírálta Magyarország eljárását amiatt, hogy a menekülteket hagyja továbbutazni Ausztriába.

Az államtitkár kijelentette: huszonnégy órán belül már a második szövetséges és baráti ország kormányánál kell eljárniuk amiatt, hogy minősíthetetlen kifejezésekkel illetik Magyarország bevándorlási politikáját. Ezt ráadásul olyan országok teszik, amelyek Magyarországnál nagyságrenddel kisebb mértékben szembesülnek „azzal a rettenetes nyomással", amelyet az illegális migráció jelent – fűzte hozzá.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!