Magyarországon is demonstrálnak Székelyföld területi autonómiájáért

Forrás: MTI

Budapesten és további négy magyarországi városban is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyföldi autonómiáért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett Székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap - jelentették be közös sajtótájékoztatójukon a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság (SZT) vezetői Budapesten.

Bencze Izabella CÖF-alapító, a fórum szóvivője elmondta, közös céljuk a Romániában tervezett közigazgatási átalakítás megbénítása és a területi autonómia létrehozása. Álláspontja szerint Románia több nemzetközi egyezményt is megsértene a tervezett közigazgatási átszervezéssel, amellyel egyebek mellett erőszakosan változtatnák meg a régiókon belüli nemzetiségi arányok.

Emlékeztetett az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének korábbi határozatára, amely szerint különleges státust kell élvezniük azoknak a nemzetiségi kisebbségeknek, amelyek egy régión belül többségben vannak. Hozzátette, 1996-ban Magyarország és Románia is aláírta a kisebbségvédelmi megállapodást, ám a románok ehhez egy olyan megjegyzést fűztek, amely szerint nem kötelesek biztosítani a székelyek területi autonómiához való jogát.

László Lajos, az SZT titkára elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol déli 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.

Hangsúlyozta, csak akkor lehet eredményes az akció, ha sokan vesznek részt benne. A vidéki rendezvényeket Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon szervezik. A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz városában, számos kontinensen tartanak szimpátiatüntetést.

A CÖF a vasárnapi demonstráció után petíciót készít, amelyet eljuttatnak a román kormányhoz.

Az SZNT kezdeményezésére két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!