Magyarországra nehezedik a legnagyobb nyomás menekültügyben

kdnp.hu
Forrás: MTI

Magyarországra nehezedik a legsúlyosabb és legjelentősebb nyomás menekültügyben, az adatok szerint több bevándorlót regisztrálnak nálunk, mint Olaszországban vagy Görögországban – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az év első 5 hónapjában Magyarországra 50 430 bevándorló érkezett, míg Görögországban 48 ezer, Olaszországban pedig 47 ezer bevándorlót regisztráltak.

A magyar-szerb határon felállítandó biztonsági kerítésre utalva azt mondta, az unió keresi a konszenzuson alapuló közös megoldást, de Magyarország nem ér rá. Kifejtette: a nemzetközi médiában inkább csak a Földközi-tengeren érkező bevándorlókat látni, de arról már kevesebbet beszélnek, hogy Magyarország még nagyobb nyomást kénytelen elviselni. Úgy tűnik, az unió nem akar tudomást venni arról, hogy a nyugat-balkáni útvonalon is tízezrével érkeznek Európába bevándorlók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!