Magyarországról is vitát folytat nyári ülésszakán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése

Forrás: MTI

Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése hétfőn Strasbourgban megkezdte ötnapos nyári ülésszakát, amelynek keretében kedden  Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szólal fel, szerdán pedig vitát folytatnak a magyarországi helyzetről.

A magyarországi helyzetről szóló szerdai vita alapja az a jelentés lesz, amelyet Robert Walter brit konzervatív képviselő nyújtott be. Walter azért készített jelentést, mert az ET parlamenti közgyűlése csaknem napra pontosan két évvel ezelőtt  olyan határozatot szavazott meg Magyarországgal kapcsolatban.  Ennek nyomán született meg a most vitára bocsátott jelentés, amely egyfelől üdvözli azokat a lépéseket, amelyeket időközben a magyar hatóságok megtettek a két évvel ezelőtt megfogalmazott ET-ajánlások témakörében, másfelől felhívja a figyelmet arra, hogy nem minden ajánlás teljesült, és felszólítja Magyarországot, hogy folytassa a párbeszédet az Európa  Tanáccsal a még nyitott kérdések megoldása érdekében.

A 47 országot összefogó Európa Tanács a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülését kíséri figyelemmel a tagországokban. Parlamenti Közgyűlése, amely a tagállamok törvényhozási tagjaiból álló, 318 fős testület, évente négyszer tart egy-egy munkahetes ülésszakot Strasbourgban. A magyar országgyűlési küldöttséget a mostani ülésszakon Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke vezeti. Rajta kívül hat fideszes, egy KDNP-s, két szocialista és egy jobbikos országgyűlési képviselő van a magyar delegációban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!