A magyarság véghezviszi önmaga megváltását

Forrás: MTI

Kövér László szerint az 1943-as szárszói találkozó tanulsága az, hogy nincs időtálló értelmiségi vagy politikusi teljesítmény nemzeti felelősségérzet nélkül. z Országgyűlés elnöke a Parlament épületében, a találkozó 70. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencián azt mondta: Szárszón eszmetörténeti szempontból a baloldali osztályharcos marxista internacionalizmus és a jobboldali nemzeti gondolat eszméinek képviselői vitáztak egymással a jövőről úgy, hogy közben a baloldali álláspont nem akarta mellőzni a magyar nemzeti érdekek szempontjait és a jobboldali álláspont sem kívánta megkerülni a társadalmi szociális szempontokat. Az akkori vitának ez adja a történelmi jelentőségét - tette hozzá.  

Úgy fogalmazott: a szárszói találkozó azt üzeni, hogy Magyarországon a baloldaliság és a hazafiság mégsem eleve egymást kizáró fogalmak, és ez azt a reményt hordozza, hogy a 21. században valamikor talán ismét színre léphet egy nemzeti felelősséggel rendelkező baloldali erő.  

Valahányszor a nemzeti felelőtlenség útjára lépett a magyar értelmiség és politika, „képviselői erőszakkal vagy hazugsággal kisebbségbe, cselekvésképtelenségbe” kényszerítették a nemzeti felelősséget valló társaikat, és a magyar nemzet mindig nagy árat fizetett érte – mondta a házelnök. Hozzátette: a balliberális értelmiség és politika a 20. századot ezzel a nemzeti felelőtlenséggel kezdte és ezzel is zárta.

Az 1920-as trianoni országvesztés idejére tudatosan lebénította a magyarságot, míg az 1990-es rendszerváltás küszöbére tudatosan eladósította a magyar államot, majd azután amikor csak tehette, tudatosan kifosztotta vagy némi sikerdíj fejében segített idegeneknek kifosztani az országot (...), 1956-ban pedig hazaárulással és idegen tankokkal vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot – jelentette ki Kövér László.

Hangsúlyozta: 2010-ben a magyarság azzal bízta meg az országot irányító politikát, hogy azért dolgozzon, hogy Magyarország magyar ország maradhasson. Szavai szerint Németh László attól a különös végzettől tartott, ami soha nem engedi a magát megváltani kívánó magyarságnak, hogy amit a maga javára megkezdett, azt be is fejezhesse. Kövér László azt hangoztatta: az évtizedekig eltiport szárszói nemzeti gondolat legfőbb elégtétele az lesz, ha a magyarság véghezviszi önmaga megváltását, amelyet 2010-ben elkezdett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!