Május 25-e az Erzsébet-program megvédéséről is szól

Forrás: MTI

A május 25-ei európai parlamenti választás az Erzsébet-program megvédéséről is szól - mondta a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Nyitrai Zsolt – egy a fogyatékossággal élő embereket támogató hazai és európai rendszer helyzetét ismertető tanulmánykötet budapesti bemutatóján – Európa egyik legsikeresebb szociális programjának nevezte az üdülési, pihenési lehetőséget biztosító magyarországi rendszert. Úgy értékelte, a többi országban is hasonló programokat kellene bevezetni, nem pedig támadni kellene azt.

Nyitrai Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy eddig már több mint 250 ezren vehettek részt az Erzsébet-programban, köztük 100 ezer gyerek, illetve 6 ezernél több fogyatékossággal élő.

A Fidesz politikusa gratulált a tanulmánykötet írásában részt vevő Kósa Ádámnak, az Európai Parlament egyetlen siket képviselőjének, aki ottani megjelenésével "történelmet írt", és reményét fejezte ki, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség listáján induló politikus folytathatja érdekképviseleti munkáját a következő öt évben is.

Kósa Ádám jelnyelven azt közölte, a tanulmány helyzetképet ad a fogyatékosokat érintő hazai és európai rendszerről és arról, mi az, amin az érdekükben változtatni kell, illetve mi az, amit szeretnének elérni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!