Májusban 2,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Forrás: MTI

Májusban az építőipar termelése 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a termelés az épületek építményfőcsoportban 5,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményekében 8,7 százalékkal nőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatásából.

Az épületek építésének visszaesése elsősorban az egy évvel korábbi magas bázis, illetve a nagy értékű új beruházások hiányának következménye. Az egyéb építmények építésének növekedése a korábbi hónapokhoz hasonlóan az ország több területén folyó útépítési, vasút-felújítási munkákkal, valamint közműfejlesztésekkel függött össze a KSH szerint.

Az előző hónaphoz képest májusban az építőipar termelése 3,1 százalékkal csökkent az áprilisi 1,3 százalékos esés utána a szezonálisan és munkanappal kiigazított indexek tanúsága szerint.

Az év első öt hónapjában az építőipari termelés 7,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!