Már csak Gyurcsány dobozaiban bízhatunk

Forrás: MTI

A selejtezési jegyzőkönyv szerint leselejtezték Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1990-ben benyújtott szakdolgozatát.

A felsőoktatási intézmény jogutódja, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a jegyzőkönyv tanúsága szerint erre 1996-ban került sor. Utaltak arra, hogy az egykori miniszterelnök a Janus Pannonius Tudományegyetem Főiskolai Karán 1984-ben, közgazdaságtudományi karán 1990-ben nyújtott be szakdolgozatot.

 Megjegyezték, hogy a Janus Pannonius Tudományegyetem karai önállóan rendelkeztek a szakdolgozatok őrzéséről, selejtezéséről, jogszabályi kötelezettség hiányában az egyetem akkor egységes belső szabályozást nem alkotott. A közgázon - a bírálók külön javaslata hiányában - öt év után selejtezték a szakdolgozatokat.

 Közölték, hogy a PTE-n 2010. szeptember 30-án lépett hatályba az a ma is érvényben lévő iratkezelési szabályzat, amely kimondja: a szakdolgozatok, diplomamunkák iratai nem selejtezhetőek, és 15 év után levéltárba kell adni azokat.

 Úgy vélték, a mostani eset, illetve a digitalizált archiválás lehetősége ráirányította a figyelmet a szakdolgozatok megőrzésének, tárolásának kérdésére, ezért az egyetem intézkedett a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatáról, továbbá egy minden karra érvényes, egységes szabályrendszer kidolgozásáról.

„Ezek ugyanakkor nem változtatnak a korábban közölt tényeken, nevezetesen hogy Gyurcsány Ferenc diplomamunkáinak címe, az azokra adott bírálat és érdemjegy, valamint a nyilvántartási szám megtalálható az érintett karok tanulmányi irataiban, maguk a diplomamunkák azonban már nem lelhetőek fel az egyetemen” – olvasható a PTE közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!