Márciustól hatályos a pénzügyi rezsicsökkentés több intézkedése

Forrás: MTI

Márciusban lép hatályba a pénzügyi rezsicsökkentés több intézkedése, így például a készpénzfelvételi limit új szabályozása és a törvényt sértő bankok szigorúbb bírságolásának lehetősége – közölte a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.

Zsigó Róbert emlékeztetett, hogy februártól lehet ingyenesen felvenni havi összesen 150 ezer forintot, amivel egy kétkeresős család akár évi 40-50 ezer forintot is spórolhat.

A parlamentnek egy hónappal ezelőtt azonban módosítania kellett az erről szóló törvényt, mert voltak arra utaló jelek, hogy „a bankok ismét kiskapukat keresnek az ügyfelek kárára” – mondta a szóvivő.

Ezért döntöttek arról – folytatta –, hogy a magyarországi bankautomatákból való készpénzfelvételnél a bank által beállított felső limit nem lehet kevesebb napi 150 ezer forintnál, tranzakciónként pedig 75 ezernél.

Az Országgyűlés továbbá felhatalmazta a Magyar Nemzeti Bankot, hogy minimum 500 millió forintos bírságot szabhasson ki a díjmentes pénzfelvétel szabályait megsértő pénzintézetekre. A rendelkezés március 20-án lép hatályba – ismertette.

Ugyancsak március 20-ig kötelesek a bankok tájékoztatást küldeni minden olyan adósnak, aki jogosult a gyűjtőszámlahitelre, de még nem kötött erre szerződést – közölte Zsigó Róbert. Hozzátette, hogy április végéig pedig azoknak kell tájékoztatást kapniuk a bankjuktól, akik már beléptek az árfolyamgátba. A pénzintézeteknek arról kell beszámolniuk, hogy ők eddig mennyit takarítottak meg az árfolyamrögzítéssel.

A Fidesz szóvivője egyúttal arra biztatta az ügyfeleket, ellenőrizzék számlakivonatukat, hogy a bank betartotta-e az díjmentességet a készpénzfelvételnél. Aki pedig még nem töltötte ki az ehhez szükséges nyilatkozatot, továbbra is megteheti: ahhoz, hogy áprilistól élhessen a lehetőséggel, március 20-ig kell nyilatkoznia.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!