Másfélszer több forrás az állami kezelésű kerékpárutak üzemeltetésére

Az üzemeltetési és karbantartási feladatokon túl 2022-ben felújításokra is fedezetet biztosít az országos kerékpáros hálózatra fordítható 1,5 milliárd forint. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a tavalyi kerethez képest 50 százalékkal több támogatást biztosított a Magyar Közút Nonprofit Zrt. gondjaira bízott mintegy ezer kilométernyi kerékpárút fenntartásához – jelentette be hétfői közleményében a minisztérium.

MTI

A kormány 2018-ban vonta be a hazai kerékpáros hálózat fenntartásába a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t. Az elmúlt években jellemzően önkormányzatoktól összesen 1036 kilométernyi kerékpárút került a társaság kezelésébe. A Magyar Közút egységes gyakorlat szerint gondoskodik a lakott területen kívüli, főutakkal párhuzamos vagy törzshálózati szakaszok üzemeltetéséről és karbantartásáról. A közútkezelő mérnökségi hálózatára és szakembereire építve magasabb színvonalon, megbízhatóbban végzi a külterületi kerékpárutak fenntartását – idézte fel az ITM közleménye.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta: a 2021-es év a kerékpározásban a rekordok éve volt, soha ennyien nem kerékpártúráztak Magyarországon. Ez nem véletlen, ugyanis az elmúlt években számos hiányzó láncszemet jelentő kerékpárút készült el. "Ma már biztonságosan tekerhetünk például Budapestről a Duna bal partján Dunakesziig, sőt Ipolydamásdig, a jobb partján pedig Szentendréig". Mint hozzátette, körbebiciklizhető a Tisza-tó, amelynek kerékpáros hídjain tavaly 150 ezren tekertek át. A Magyar Közút munkájának köszönhetően érezhetően javult az országos kerékpárutak állapota. Az építés és a karbantartás mellett jelenleg csaknem 1000 kilométer kerékpárút tervezése van folyamatban. A kerékpáros fejlesztések továbbra is azt szolgálják, hogy Magyarország 2030-ra Európa egyik legélhetőbb, legegészségesebb országává váljon."

Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: „az irányt kijelöltük és haladunk tovább az úton. A tavalyi támogatási összeghez képest jelentősen megemelt keretnek köszönhető, hogy idén az EuroVelo 6 Duna-menti kerékpárút több szigetközi szakasza megújulhat. Az ITM jelenleg mintegy 850 kilométernyi fejlesztés kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal. A tavalyi év eredményei közül kiemelhetjük 60 kilométernyi új kerékpárút megépítését 10 milliárd forint értékben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásaiban, ezek részeként több mint 32 kilométeren értek célba a Balatoni Bringakör korszerűsítését szolgáló munkák. Szintén tavaly készült el a Győr-Pannonhalma és a Vámospércs-Nyírábrány összeköttetés, a felújított tokaji Erzsébet királyné Tisza-híd pedig kerékpáros és gyalogos konzolokkal gyarapodott. A NIF fejlesztéseiben 2022-ben már közel 120 kilométer kerékpárutat adhatunk át, többet, mint tavaly és tavalyelőtt összesen. A hazai hálózat folyamatos bővítésével így most már az ország minden részében kényelmesebbé és biztonságosabbá válik a biciklizés” – mondta az államtitkár.

A közlemény idézi Szilvai József Attilát, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját is, aki kiemelte: „az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az egységes, országos szintű kezeléssel nagymértékben javult a kerékpárutak állapota. Emiatt is egyre népszerűbb a kerekezés, a legutóbbi forgalomszámlálásunk adatai szerint a hétvégéken átlagosan 17 százalékkal, a hétköznapokon negyedével-harmadával többen bicikliznek. A kormány korábban is jelentős többletforrásokat biztosított az átvett hálózati elemek üzemeltetésére és fenntartására. Társaságunk célzott eszközbeszerzésekkel erősítette képességeit, összesen húsz speciális traktorral és adaptereikkel gyarapítottuk járműállományunkat. Az újabb keretemeléssel még többet tudunk tenni az országos kerékpárutak szolgáltatási színvonalának megőrzéséért, emeléséért”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!