A médiatörvény módosítását még a tavasz folyamán elfogadhatja az Országgyűlés

Forrás: MTI

Az államfő kaphat jogot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének kinevezésére, a kiválasztási eljárásban pedig civilek is szerephez juthatnak. A médiatörvény módosító javaslatának kidolgozása során – amelyet tavasszal fogadhat el a Ház – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) arra is nyitott, hogy az NMHH elnöke ne legyen újraválasztható.

Ezt a KIM sajtófőosztálya közölte az MTI-vel kedden, azt követően, hogy az Európa Tanács (ET) elfogadta a kormány javaslatát a médiaszabályozással kapcsolatban. Közleményük szerint ezzel megkezdődhet a médiatörvény módosító javaslatának kidolgozása, amelyet még tavasszal elfogadhat az Országgyűlés.

A tárca tudatta azt is: az ET döntése által bebizonyosodott, hogy a médiatörvény alapvető értékei és megoldásai összhangban állnak az európai értékekkel

A kommüniké emlékeztet arra: Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára még tavaly novemberben levélben fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, amelyben javasolta az NMHH elnöki és a médiatanács elnöki posztjának különböző személyek általi betöltését, továbbá azt, hogy az NMHH elnökét ne a miniszterelnök nevezze ki, hanem az Országgyűlés válassza meg. A főtitkár az NMHH elnökének kilenc éves mandátumát levelében elfogadhatónak nevezte, abban az esetben, ha az újraválaszthatóságot a törvény kizárja - szerepel a közleményben.

Navracsics Tibor a válaszlevelében leszögezte, hogy a két elnöki pozíció elválasztása az új médiaszabályozás olyan alapvető koncepcionális eleme, amelyen nem indokolt változtatni, továbbá az NMHH elnökét nem választhatja meg az Országgyűlés, mivel az alaptörvény szerint az önálló szabályozó szerv vezetőjét vagy a miniszterelnök nevezi ki, vagy a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök.

Ugyanakkor kifejezte a magyar fél készségét a médiaszabályozás olyan módosítása iránt, hogy az NMHH elnökének kinevezése tekintetében a köztársasági elnök kapjon jogkört az alaptörvénynek megfelelően, valamint, hogy a civil szervezetek a miniszterelnöki jelölést megelőzően kapjanak szerepet az NMHH elnökének kiválasztási eljárásban.

A kormány abban a kérdésben is nyitott, hogy a törvény magasabb kompetencia-kritériumokat állapítson meg a kiválasztásnál. Ugyancsak megvalósíthatóként jelezte a válaszlevél a kilenc évre választott NMHH elnöke esetén újraválaszthatóságának kizárását – tudatta a tárca.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!