Meg kellene szüntetni a cigány kisebbségi önkormányzati rendszert?

Forrás: MNO

A cigány vajdák, illetve Horváth Aladár roma polgárjogi aktivista korábbi hasonló megnyilvánulásai után most, a választás közeledtével Csík Tamás, az Integrációs Romaszövetség elnöke vetette föl: meg kellene szüntetni a cigány kisebbségi önkormányzati rendszert. Hegedűs István, a Lungo Drom elnökhelyettese szerint kollektív önfeladás volna a cigány társadalomtól, ha ilyen kezdeményezést felkarolna.

A parlamentnek a kisebbségi önkormányzati testületek létszámát nem csökkentenie kellett volna, hanem egyenesen megszüntetni, legalábbis a roma kisebbség vonatkozásában – véli Csík Tamás, az Integrációs Romaszövetség elnöke, az egyik cigány portál, a C-Press Hírügynökség főszerkesztője. Ismert: az Országgyűlés a minap módosította a kisebbségi önkormányzati választási törvényt. Ennek eredményeként a 13 hazai kisebbség minden egyes helyi önkormányzatának – a közelgő új ciklustól – immár nem öt, hanem csak négy tagja lehet. A területi – azaz megyei és fővárosi – kisebbségi önkormányzatok megválasztható képviselőinek száma is csökken, kilencről hétre.

– Elképesztő, hogy cigány kisebbségi önkormányzati képviselő, de akár OCÖ-elnök is lehet akár az is, aki írni, olvasni, fogalmazni sem tud, nem ismeri a pályázati rendszert, ellenben netán többszörösen büntetett előéletű – mondta lapunknak Csík Tamás. Szerinte az Országos Cigány Önkormányzat láthatóan évek hosszú sora óta a korrupció melegágya, ráadásul egyes pártokat szolgál ki – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!