Megalakult a felsőoktatási kerekasztal

Forrás: MTI

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta: a finanszírozási munkacsoport feladata az aktuális problémák feltárása, megoldási javaslatok kidolgozása lesz, és meg kell állapodni arról a 47 milliárdos többletforrásról, amelyet a felsőoktatásnak szeretnének juttatni az idén az adósságállomány kezelésére, az uniós önrész finanszírozására és a PPP-konstrukciók kiváltására.

A hallgatói felelősség munkacsoportban elsősorban a hallgatói szerződéseket, a strukturális-tartalmiban pedig a képzési szerkezettel összefüggő témákat tárgyalják majd. Itt kerül napirendre a felsőfokú szakképzés felülvizsgálata, a felvételi eljárás, az egyetemi autonómia kérdésköre, valamint az is, hogyan válasszák a rektorokat.

A tárca vezetője jelezte: ezen a héten kicserélik a szakértői anyagokat, a jövő héten üléseznek a munkacsoportok, és két hét múlva újabb plenáris ülést tartanak. Ha törvénymódosításra van szükség, akkor azt még a tavaszi ülésszak alatt a kormány, illetve az Országgyűlés elé szeretnék tárni.

Kitért arra is, hogy vita volt a résztvevők körében a kerekasztal összetételéről, és abban állapodtak meg, hogy minden félnek a saját oldalán lehetősége van, hogy becsatornázzon véleményeket.    

A tárca vezetőjének összegzése szerint a pénzügyi-irányítási rendszerrel kapcsolatosan ellentétek feszülnek a szereplők között, de abban egyetértettek, hogy átláthatóbb, hatékonyabb rendszerre van szükség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!