Megduplázódott a tehetséggondozásra fordítható pályázati forrás

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az elmúlt évtől megduplázódott, 2013-hoz képest pedig megháromszorozódott a Nemzeti Tehetség Programban (NTP) rendelkezésre álló forrás – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában. Ez azt jelenti, hogy az idén már 2,8 milliárd forintot használhatnak fel a pályázók a fiatal tehetségek képességeinek fejlesztésére – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a program révén évente 300-350 ezer gyerek fejlődését segítik, így az NTP indulása óta már több mint egymillió gyerek kapott támogatást tudása kibontakoztatásához.  A programra szeptember 11-ig adhatják be pályázataikat az oktatási intézmények, civil szervezetek, gazdasági társaságok,  magánszemélyek.  Az idei évtől egyéni ösztöndíjakat is meghirdetnek, illetve családokat támogató alprogram is indul – jelentette ki az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!