Megkezdődik az alkotmány parlamenti vitája – Sajtószemle

kdnp.hu

Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel kezdi meg az ország új alaptörvényének megalkotását. A képviselők összesen több mint negyven órában szólalhatnak fel a Fidesz–KDNP, illetve a Szili Katalin által előterjesztett javaslatok összevont általános vitájában, de az MSZP és az LMP is jelezte, hogy távol marad. A Ház az új alkotmány április 18-án várható elfogadásáig nem tárgyal más előterjesztéseket, de hétfőn még döntés születhet a monetáris tanács két új tagjáról. (http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=368717)

Agárdy Balázs, a phetoprengo.blog.hu szerzője Hiba-e a hallgatás? írt bejegyzést arról, hogy az MSZP és az LMP nem vesz részt az alkotmányozás vitájában. Szerinte rosszul teszik, mert nem valószínű ugyan, hogy bármit is változtatni tudnának a szövegen, de nagy nyilvánosság előtt mondhatnák el álláspontjukat. Szerinte különösen az LMP-nek kellene részt vennie a vitában, mert ha az MSZP nem vesz részt, akkor egyetlen baloldali pártként képviselhetnék a baloldali szavazókat. (http://phetoprengo.blog.hu/2011/03/19/hiba_e_a_hallgatas)

Feösthy Tamás az igen.hu oldalon írt Balavány György pénteken megjelent cikkére választ. Szerinte „érdemes lenne néhány alapkérdésen legalább futólag elgondolkodnunk, mielőtt klaviatúrát ragadunk, és hetet-havat összeírunk egyházról, alkotmányozásról, Orbán Viktorról. Különösen ha keresztény portált szerkesztünk. (…) (Balavány György) súlyosan kifogásolja, hogy - úgymond - keresztény kurzus formálódik, az állam becsempészi az alkotmányba a kereszténységet, továbbá előnyben részesíti az úgynevezett történelmi egyházakat; vajon milyen alapon. Olvasom ezeket a szövegeket, és erősödik bennem az érzés, hogy Balavány néhány dolgot alapvetően nem ért. Mintha bizonyos szempontokkal és megfontolásokkal soha életében nem találkozott volna.” (http://igen.hu/agytakaritas/1597-balavany-valamit-nagyon-nem-ert.html )

A kuruc.info-t követve a hirszerzo.hu adott széles nyilvánosságot Lázár János frakcióvezető néhány mondatának szombaton. A hirszerzo.hu szerint friss szövegről van szó.
http://kuruc.info/r/26/76089/
http://hirszerzo.hu/belfold/20110319_lazar_szegenyek_kozgyules
A mandiner.hu vasárnap hosszabban foglalkozott a történtekkel.
http://mandiner.blog.hu/2011/03/20/a_hirszerzo_kalandja_a_kuruc_infoval

Lázár János vasárnap sajtótájékoztatót tartott, melyben közreadta a teljes szöveget, bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott. Az indexnek interjút adott. (http://index.hu/belfold/2011/03/20/lazar_kiforgattak_a_mondataimat_de_e…)

Lázár János szavainak nyilvánosságra kerülése után civil flashmob szerveződött a Fidesz-székház előtt. (http://magyarinfo.blog.hu/2011/03/19/lazar_janos_es_a_valosag)

A flashmob-on kb. 200 tüntető jelent meg, azt mondta: nem az a legfontosabb, hogy Lázár János mondjon le, sokkal fontosabb az az embertelen politika, aminek Lázár beszéde csak egy tünete. A tüntetés békésen véget ért. (http://hvg.hu/itthon/20110320_flashmob_fidesz_szekhaz_lazar#utm_source=…)

Török Gábor blogjában szombaton arról írt, hogy „Lázár János – nem ok nélkül – az utóbbi hetekben szimbólum és céltábla lett. Elindult azon az úton, hogy a nyilvánosság jelentős része számára a Fidesz Kóka Jánosa legyen, ehhez kis túlzással már csak egy „békás” mondatra volt szüksége. A ma nyilvánosságra került hangfelvétellel ezt is teljesítette.” Szerinte Lázár János előtt „két út áll: egy hagyományos és egy szokatlanul bátor. Megteheti, hogy „beleáll” az ügybe, példák, előképek sokasága áll ehhez rendelkezésére: beszélhet megvágott felvételről, félreértett szavakról, őszinteségről és még sok minden másról. Talán pártja is felsorakozik mögötte, és látszólag megy minden tovább a maga útján. De teheti azt is, hogy a magyar politikában rendhagyó módon elismeri a hibáját, megköveti a megsértett választókat és lemond – a két, amúgy is teljes embert kívánó pozíciója közül legalább az egyikről. Ha előbbit teszi, megítélésem szerint politikusi sorsa a lassú hanyatlás lesz, olyan pálya, amelynek minden útjelzőjénél rendre visszacsengenek majd mostani mondatai. Ha időlegesen hátrébb lép, ha engedi, hogy a nyilvánosság számára legyen látható következménye a hibájának, később akár pozitív példa, hivatkozási alap is lehet a döntése.” Török Gábor vasárnap kiegészítette írását, Lázár János teljes szövegét megjelentette blogjában. (http://torokgaborelemez.blog.hu/2011/03/19/340_most_van_itt_a_perc)

Az egyenlito.blog.hu Puskás Tivadar szombathelyi polgármestert cikiző videóösszeállítást közölt. „December elején a nyugat-dunántúli Egyenlítő TV összeállításában már igazán jót szórakozhattunk Puskás ténykedésén. Sokan mondogatták, hogy Puskás csak egy báb a kirakatban, akit maguk elé toltak a korrupciós botrányokkal terhelt szombathelyi fideszes vezetők. Sajnos úgy tűnik, a KDNP-s képviselőnek, polgármesternek tényleg fogalma sincs arról, mi történik körülötte. A szombathelyi közgyűlés működését láthatóan nem érti, utolsó parlamenti felszólalását már több ezren röhögték végig az elmúlt hetekben.” (http://egyenlito.blog.hu/2011/03/19/a_szombathelyi_polgarmesternek_foga…)

A Magyar Hírlap interjút közölt Szócska Miklóssal Egy ketrecbe tették a tyúkot meg a zsiráfot címmel. Az államtitkár beszélt országjáró körútjának tapasztalatairól és a tervezett egészségügyi átalakításokról. (http://www.magyarhirlap.hu/belfold/egy_ketrecbe_tettek_a_tyukot_meg_a_z…)

Videóinterjúkat tett fel az youtube.com-ra Szócska Miklós a cigaretta és a só tiltásáról a Megnézheted magad! kampány részeként. Az államtitkár beszélt arról, hogy példamutatásból tartani akarja súlyát, illetve arról is, hogy „csúnyán beszólt” Harrach Péternek, de már elnézést kért. (http://index.hu/belfold/2011/03/19/szocska_most_mar_tartja_a_87_es_fele…
http://indavideo.hu/video/Dohanyzas_5)

Szikra Dorottya a szuveren.hu-n a kormány családpolitikáját elemezve azt írta: „eddigi családpolitikai lépéseiből az a szándék olvasható ki, hogy elsősorban a tehetősebb családok gyermekvállalási kedvét szeretné erősíteni”. „Az eddig megjelent dokumentumokból úgy tűnik, hogy a gyermekvállalás ösztönzése a legfontosabb a második Orbán-kormány számára. Az is látszik azonban, hogy a születés- és családbarát politika, amit a Fidesz és még inkább a KDNP hangsúlyoz, nem általában célozza a gyermekvállalás ösztönzését, hanem egy bizonyos réteg magasabb gyermekvállalási hajlandóságát kívánja elérni. A cél a jobb módú, „jól funkcionáló” családok ösztönzése a gyerekvállalásra. Ezt 2002 előtt és most is úgy fogalmazza meg a Fidesz, hogy azokat a családokat kívánja támogatni, akik „dolgoznak, és gyerekeket is nevelnek”. Ezzel a frázissal eltakarni igyekszenek azt, ami az eddigi intézkedésekből pedig nyilvánvaló: a dolgozó szegények népes táborát nem kívánják támogatni, csak azokat, akiknek a munkajövedelme az átlagot meghaladja. Azok a családok pedig, amelyek nem férnek hozzá a munkapiachoz, a közmunkaprogram leépítése, valamint a segélyek és családi ellátások indexálásának elmaradása miatt még nagyobb nyomorba süllyednek.” A cikk szerint az átlag alatti jövedelmű családoknál sem szeretnék a gyermekvállalást ösztönözni, pl. nem vetődik fel az ún. negatív adó ötlete. „Ez tiszta beszéd: nem akarjuk az alacsony jövedelmű családokat, illetve az ő gyermekeik felnevelését támogatni. Sőt, mivel a kormánynak kimondott népesedéspolitikai céljai vannak az új családpolitikai rendszerrel, az is kimondható, hogy az ideálisnak elképzelt gazdagabb családokban szeretnék elérni a gyerekszám növekedését, a szegényebbekben nem.” A szerző arról is ír, hogy a nemzetközi trendekkel ellentétben állította vissza a kormány a gyest három évre, a „gyesnek kimondottan munkára ellenösztönző hatását hangsúlyozzák a közgazdászok. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a férfiak és nők munkaerő-piaci egyenlőtlenségét tovább növeli. A Fidesz és a KDNP nem támogatja azt, hogy a férfiak több „gondoskodó” munkát végezzenek otthon, amely pedig nemcsak a női munkavállalás, de a további gyerekek vállalásának is fontos feltétele volna.” A szerző az oktatási intézkedésekre is utalva szegényellenes politikáról ír; ez a politika elveszi a szegény gyerekek esélyeit, rövid távon mélyítik a meglévő nyomort, hosszú távon a szegregáció növekedésével járnak. (http://szuveren.hu/tarsadalom/fiatal-egeszseges-es-szep-a-fidesz-csalad…)

Aki magyar állampolgár annak sem a választójogát, sem választhatóságát nem lehet kétségbe vonni - szögezte le a határon túli magyarok szavazati jogával összefüggésben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a HírTv Kontraszt című műsorában vasárnap este. A KDNP elnöke közölte azt is, hogy nem tartja indokoltnak csökkenteni az alkotmányozás időkeretét, azért mert az MSZP és az LMP nem vesz részt benne. "Mostantól kezdve az a felelősség is rajtunk van, hogy a mi értékrendünkön kívül a szociáldemokrata szempontokat is megjelenítsük" az új alaptörvényben - emelte ki a kormányfő helyettese. (http://hvg.hu/itthon/20110320_semjen_magyar_allampolgar_valaszthat#utm_…)

Közel kétharmados győzelmet aratott a Fidesz-KDNP Kaposváron, és Zalaegerszegen is nyert a kormánypártok jelöltje. Kaposvár 12. választókerületében Giber Vilmos, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 63,6 százalékát szerezte meg. Zalaegerszegen Horváth László, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje közel 40 százalékos szavazati aránnyal nyert. (http://www.mno.hu/portal/772617)

A Magyar Nemzet interjút közölt Harrach Péterrel. „Biztos vagyok abban, hogy az alaptörvény néhány passzusa is ki fogja verni a biztosítékot a külföldi liberális véleményformálók körében” – mondta a frakcióvezető. Szerinte az már eldőlt, hogy a tanítás szabadságáról szóló szövegrész változni fog az április 18-i szavazásig, és a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásának lehetősége is szerepelhet az alaptörvényben. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatukat még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés, miután kompromisszumos megoldás született a kormányzati egyeztetések során. A teljes interjú csak a nyomtatott lapban olvasható. (http://www.mno.hu/portal/772608)

A Blikk riportot közölt arról, hogy egy idős budapesti házaspárt a moratórium ellenére utcára került egy idő belvárosi házaspár. Lakásukat korábban adták, de nem jegyezték be rá a haszonélvezeti jogukat. – Az önkormányzat részéről Rubovszky Csilla KDNP-s alpolgármester nyilatkozott, aki elmondta, hogy mindent elkövettek, de a lakás tulajdonjogát nem tudták visszaszerezni, ezért a házaspár számára egy idősotthonban vásároltak lakást. ( http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/elvettek-a-lakasunkat-elzavartak-min…)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!