Megkezdődik a szabadegyetem közéleti programja

Forrás: MTI

Az anyanyelvű felsőoktatás, az autonómia, a magyar-magyar párbeszéd témája mellett az idei „forró” kérdések is szerepelnek a fórum kínálatában: a nyitónapon Elvándorlás és bevándorlás címmel rendeznek pódiumbeszélgetést a fősátorban, szó lesz a romániai korrupcióellenes kampányról, ugyanakkor több helyszínen is foglalkoznak az ukrajnai válsággal, a kárpátaljai magyarság helyzetével.

Nem maradnak el a hagyományos műhelybeszélgetések sem az autonómiáról, az uniós és gazdasági kérdésekről, a nemzetpolitikai fejleményekről. Az előadók között számos külföldi szakértő, magyarországi és erdélyi politikus lesz, Tusnádfürdőre várják a Kárpát-medencei magyar pártok vezetőit.

Szombaton a koncertszínpad előtti sportpályán kerül sor arra a hagyományos közéleti fórumra, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást, és válaszol a hallgatóság soraiból érkező kérdésekre.

Jelen lesz a táborban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!