Megkezdődött a százmilliós szocialista mutyik feltárása

Forrás: hirtv.hu

Megkezdődött a Leader közösségek visszaélésgyanús ügyeinek átvilágítása – mondta el a Hír Televíziónak Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. A fideszes politikus hangsúlyozta: évekkel ezelőtt a szocialisták úgy hozták létre az akciócsoportokat, hogy azokba csak a hozzájuk közeli civil szervezetek, vállalkozók, települések léphettek be. Így a működésre, pályázatokra vonatkozó dokumentumokhoz is csak a szocialistákhoz közeli szervezetek láthattak rá.

Idén májusban, júniusban viszont Somogy megyében újraalakultak a Leader közösségek, az új belépők nyomán pedig sok helyen tisztújítás is volt. „Innen fogva lehet hozzáférni a dokumentumokhoz és megvizsgálni azokat a gyanús ügyeket, amikor 600 milliós pályázati pénz kiosztása mellett 200 millió forintot működött el egy néhány fős munkaszervezet, amiről mostanában szó volt. Vagyis most azon dolgoznak az újonnan felállt tisztújítás után mandátumot nyert Leader-vezetők, hogy a visszaéléseket – ahogyan azt az embereknek ígértük – megkeressék, és ezzel kapcsolatban a jogi lépéseket megtegyék” – nyilatkozta Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!