Megszületett az első alanyi jogon magyar állampolgárságot kapott határon túli gyermek

Forrás: MTI

Megszületett a Vajdaságban az első gyermek, aki már alanyi jogon magyar állampolgárságot kapott, miután szülei egyszerűsített honosítás során magyar állampolgárokká váltak. A kislányt, Nagy Kanász Katát szombaton látogatta meg a Szabadkai Városi Kórházban Korsós Tamás főkonzul. A kislány 4100 grammos testtömeggel és 52 centiméteres testhosszal látta meg a napvilágot Szabadkán, Nagy Kanász László taxisofőr és felesége, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon dolgozó Viola első gyermekeként.

Nagy Kanász László elmondta, mintegy két hónapja tették le állampolgári esküjüket a szabadkai magyar főkonzulátuson. Az édesanya, Nagy Kanász Viola - Dudás Károly vajdasági író, publicista lánya - szombaton néhány sort is írt a konzulátuson vezetett Magyarok Könyvébe. Úgy fogalmazott: öröm, hogy magyarságukat nem csak őseiktől örökölték, hanem utódaiknak is továbbadhatják, s különösen az, hogy mindez Szent István-napján történhetett.

Korsós Tamás közölte, hogy eddig több ezer vajdasági magyar tett állampolgári esküt a főkonzulátuson. Közülük a szabadkai házaspár az első, akinek gyermeke már magyar állampolgárnak született. A diplomata közölte, a szülők a kislány anyakönyvezését a főkonzulátuson indíthatják el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!