Megszületett a megállapodás a szakszervezetek sztrájkbizottságával

Forrás: MTI

Belső lapos

Megállapodott az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában részt vevő három szakszervezet a pénteki tárgyalási fordulón. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem írja alá a megállapodást.

Balog Zoltán a több mint háromórás tárgyalás után azt mondta: megszületett a megállapodás, rögzítették a kereteket, amelyekben a jövőbeni együttműködést elképzelik. A megállapodást jövő kedden írják alá, meghatározva, hogy a szakszervezetek milyen szerepet játszhatnak az állami fenntartásba vétel folyamatában, és azt is, hogyan képzelik el a bérek rendezését.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: megállapodtak, hogy mikor kezdi meg munkáját a monitoringbizottság, amely az állami fenntartásba vételt kíséri majd figyelemmel. Mindkét fél engedett – összegezte a tárgyalásokat, hozzátéve: olyan garanciát kaptak, amely védeni fogja több tízezer pedagógus álláshelyét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!