Megtalálták Gyurcsány sógorának szakdolgozatát

Forrás:hvg.hu

A korábbi hírekkel szemben megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának 1980-ban írt szakdolgozata – írta a Pécsi Újság.

A hírportál beszámolója szerint Rozs Szabolcs dolgozatát csütörtök délelőtt találták meg az intézményben. Ennek – emlékeztetett a Pécsi Újság – azért van jelentősége, mert a volt miniszterelnök négy évvel később azonos, A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címen írt diplomamunkájának bírálata már előkerült.

Rozs Szabolcs szakdolgozatának otthon őrzött példányát a múlt héten mutatta be a Hír TV, Gyurcsány Ferenc azonban megkérdőjelezte a dokumentum hitelességét, mondván, hogy az nem hivatalos, nem iktatta az egyetem. A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este azt mondta: elképzelhető, hogy azt az ő "ellopott" szakdolgozata alapján, utólag állították össze, ismerve 1984-es diplomamunkájának ma is fellelhető bírálatát, az abban megfogalmazott hibákat, hiányosságokat. Egyúttal hangot adott annak a meggyőződésének, hogy diplomamunkáját és sógoráét is ellopták az egyetemről, mondván nehezen hihető, hogy véletlenül éppen ez a kettő tűnt el.

A Pécsi Újságnak n több forrás is megerősítette, hogy az egyetemen megtalálták az iktatott Rozs-dolgozatot, ugyanakkor a portál azt írta: mindannyian hozzátették, szigorú dékáni utasítást kaptak arra, hogy mivel a PTE feljelentése miatt nyomozás indult az ügyben, nem nyilatkozhatnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!