Megújul a filmtámogatási rendszer

Forrás: MTI

Teljesen új alapokra helyezi a magyar filmtámogatási rendszert az Andrew G. Vajna által hétfőn bemutatott koncepció. Létrejön a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Zrt., mely nemcsak a pénz odaítéléséről dönt, hanem a megvalósítást is felügyeli, a későbbiekben pedig a filmes vagyonelemek is a tulajdonába kerülnek. A Magyar Nemzeti Filmalap 5-6 fővel kezdi meg a működését, később várhatóan ez a létszám körülbelül 18-ra nő. A munkatársakat pályázat útján választják ki, ők lesznek azok, akik a filmtervek megvalósításában részt vesznek. A támogatás megítélésének döntő szempontja a forgatókönyv minősége lesz.

A nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: reméli, hogy 5-10 éven belül talpra állhat a magyar film. A rendszer folyamatos, ugyanakkor „egyablakos” pályáztatásra épül, azaz egy műfajban egy intézményhez lehet majd pályázni, a cél pedig az, hogy minden film eljusson a közönséghez. A Filmalaphoz a moziforgalmazásra szánt műfajokban lehet pályázni: játékfilmmel, egész estés animációs filmmel, első és kísérleti filmmel, valamint nemzetközi koprodukciókkal. A Filmalap, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal közösen finanszírozza a tévéfilmek és sorozatok, valamint az egész estés dokumentumfilmek gyártását. Pályázati díj nem lesz, forgatókönyv mellett filmötlet és adaptációs javaslat is beadható, referenciára viszont szükség van. Az átláthatóságot segíti, hogy játékfilm készítésekor projektcéget kell létrehozni, ezen keresztül folyik majd minden pénz, így nem keveredhetnek a különböző filmek támogatásai és az elszámolások. A normatív támogatás rendszere – vagyis hogy az alkotók utólag kaptak pénzt egy sikeres filmre – megszűnik. Idén a rendelkezésre álló 2 milliárd forintból 3-4 egész estés film támogatása várható, 2012-től a költségvetéstől függően évi 8-10 film támogatása a cél.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!