Megújult a pákozdi Doni Emlékkápolna

Forrás: MTI

Megújult az 1943-as doni katasztrófa hőseinek és áldozatainak emléket állító pákozd-mészeghegyi Doni Emlékkápolna és környezete az Európai Unió és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott mintegy 8 millió forint támogatás, valamint széleskörű összefogás eredményeként; a felújítás részleteiről szerdán sajtótájékoztatón számoltak be. 

Görög István alezredes, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HBTK) székesfehérvári szervezetének alelnöke elmondta: a felújítás a HBTK, a pákozdi és székesfehérvári önkormányzat, a Székesfehérvári Egyházmegye, a honvédség, valamint a területet kezelő Vadex Zrt. összefogásának és együttműködési megállapodásának eredményeként valósult meg.  

A munkálatok során napenergiával működő díszkivilágítást kapott a kápolna, kijavították a tetőszerkezetét és a lemezburkolatokat, kiépítették a vízelvezető-rendszert, s megteremtették a lehetőségét annak, hogy az emlékhelyre látogatók több nyelven is megismerhessék a doni katasztrófa körülményeit, a magyar honvédek hősies helytállását.  

A Doni Emlékkápolnánál a felújítás befejezése alkalmából november 2-án Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök vezetésével szentmisét tartanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!