Megvan Gyurcsány új pártja

Forrás: MNO

A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. Legalábbis erre lehet következtetni abból a közgyűlési határozatból, amelyet az alakulóban lévő párt három jelenlegi vezetője szignált.

Demokrata Párt – ez a neve annak a szervezetnek, amely 2011. február 13-i közgyűlésén az MSZP-vel való összeolvadásról, illetve az ellenzéki pártból esetlegesen kiváló csoportokkal való együttműködésről határozott. A két forgatókönyv bármelyikének teljesülése révén új párt jönne létre. – Ha a Magyar Szocialista Párt kongresszusa úgy dönt, fel kívánja venni a Demokrata Párt nevet, akkor a Demokrata Párt a pártok működéséről szóló, továbbá az egyesülési jogról szóló törvények alapján egyesül a Magyar Szocialista Párttal, egyben hozzájárul ahhoz, hogy az egyesüléssel létrejövő társadalmi szervezet a továbbiakban a Demokrata Párt nevet viselje – olvasható a Magyar Nemzet birtokába jutott közgyűlési határozatának első pontjában.

A második pont szerint a Demokrata Párt közgyűlése egyhangúlag döntött arról is, hogy ha az MSZP kongresszusa „nem határoz a Demokrata Párttá alakulásáról, és ennek eredményeképpen az MSZP néhány korábbi tagjából másik társadalmi szervezet jön létre”, akkor a párt „egyesül ezzel a társadalmi szervezettel” – további részletek a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!