Megvédi a kormány a fogyasztókat a közműcégekkel szemben

kdnp.hu
Forrás: MTI

A Fidesz-KDNP-kormány megvédi a fogyasztókat a közműszolgáltatók erőfölénnyel való visszaélésétől – jelentette ki a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának kormánypárti alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, megerősítve, hogy ennek érdekében egy törvényjavaslat-csomaggal készülnek a Fidesz-KDNP pártszövetség februári gyulai frakcióülésére.

 Zsigó Róbert példaként említette, hogy kötelezni akarják a közműcégeket az évi minimum négyszeri mérőóra-leolvasásra, mégpedig úgy, hogy előtte kötelesek legyenek egyeztetni annak időpontjáról a fogyasztóval. El akarják érni azt is - folytatta -, hogy a szolgáltatók átlátható számlákat állítsanak ki, amelyekből világosan kiderül, hogy miért, milyen alapár alapján, mennyit kell fizetni. Emellett valódi panaszkezelést biztosító ügyfélszolgálati irodák működtetésére köteleznék a cégeket a nagyobb településeken.    

A politikus az eddigi eredményekről szólva kiemelte, hogy bekerült az alaptörvénybe a fogyasztóvédelem, a szakhatóság pedig ma már nem úgy tekint a vállalkozásokra és a fogyasztókra, mint akiket meg kell büntetni, hanem ehelyett partnerként kezeli őket. A kormány újraszervezte a fogyasztóvédelmi tanácsot is, és megerősítette a békéltető testületek rendszerét.    

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a tájékoztatón azt mondta, a fogyasztóvédelem nagyot változott az elmúlt évtizedekben, mert amióta külföldi kézbe kerültek a magyarországi közműcégek, a családok azt tapasztalják, hogy a profit mindent felülír. A fogyasztók pedig egyenként nem tudják képviselni érdekeiket, ezért erős központi fogyasztóvédelemre van szükség. Hozzátette: nagy terveink vannak arra nézve, hogyan védjük meg az állampolgárokat a fogyasztóvédelem területén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!