Milliárdos logisztikai fejlesztés Kecskeméten

Forrás: MTI

MetLog Logisztikai Központ néven, több mint egymilliárd forintból új ipari szolgáltató létesítmény épül Kecskeméten, a Mercedes-gyár tőszomszédságában – tudatta a projekt kiemelt értékesítési partnere, az In-Management Kft. értékesítési igazgatója az MTI-vel.

Petrik Zoltán tájékoztatása szerint a kecskeméti Mercedes-Benz autógyártól 600 méterre kezdődött, 1,125 milliárd forintos fejlesztés ez év végére készül el a Metropolisz Ipari Területen. A beruházást az Európai Unió 450 millió forinttal támogatja. A MetLog2 elnevezésű csarnok 5 ezer négyzetméter alapterületű lesz. Az épület 900 négyzetméteres galériáján irodahelyiségeket is kialakítanak. A logisztikai központhoz egy nagyméretű külső parkoló is tartozik majd – tette hozzá.    

Az értékesítési igazgató szerint a Mercedes-gyár közelsége elsősorban az autóipari beszállítók érdeklődését kelti majd fel a fejlesztés iránt. Az sem kizárt, hogy a gyártó és a logisztikai tevékenységet végző vállalkozások közel azonos arányban telepednek le a komplexumban. Közölte: a jelenleg két munkatársat foglalkoztató beruházó Risk Capital Kft. közvetlenül 4-5, míg közvetett módon, a betelepülők és a központ szolgáltatásait igénybe vevők révén várhatóan további 15-20 új munkahelyet teremt majd a fejlesztéssel.

Petrik Zoltán úgy vélte: az előzetes számítások alapján 6-7 év alatt megtérülő projekt sikere biztos: a kivételes gazdasági és földrajzi környezet szinte garantálja annak eredményességét. Emellett a város vállalkozásbarát adó- és fejlesztéspolitikája rendkívül kedvező feltételeket teremt az itt befektetni kívánó cégek számára. Rámutatott: az M5-ös autópályának köszönhetően Bács-Kiskun megye bekerült Európa kereskedelmi vérkeringésébe, emellett Horvátország, Szerbia, illetve Románia közelsége is sok új vállalkozást csalogat a térségbe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!