Minden megyében lesznek önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezetek

Forrás: MTI

A jövőben a tervek szerint minden megyében, valamint munkahelyeken is lesznek önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezetek - mondta Bakondi György altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának vezetője az önkéntes alapon működő katasztrófavédelmi mentőszervezetek első országos seregszemléjén Szolnokon.

Az altábornagy kifejtette: az új katasztrófavédelmi törvény szabályozza az önkéntes mentőszervezetek védekezésbe való bevonását, illetve támogatását. A jogszabály e tevékenységet önkéntes polgári védelmi szolgálatként határozza meg. Tagjaik az állam által meghatározott módon vizsgát tesznek, míg a szervezetek pénzügyi támogatásokra pályázhatnak eszközparkjuk bővítésére. A főigazgató közölte: jelenleg az új típusú szervezetben kereken kétezer tagot tartanak nyilván, és a katasztrófavédelem számításai alapján létszámuk jövőre elérheti a 100 ezer főt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!