Mindenkié a Szent István napi kenyér

Forrás: kormany.hu

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár a szigethalmi Gere Pékségben mutatta be az augusztus 20-ai Szent István napi kenyeret. Az államtitkár hangsúlyozta: az ország kenyere teljesen új receptúra alapján készült, melyet a Magyar Pékszövetség közread annak érdekében, hogy Szent István kenyerét a háziasszonyok akár otthon is elkészíthessék. A díszszalaggal átkötött, ropogós héjú, kovászos, kemencében sült veknik holnap, 19-én mutatkoznak be a Magyar Ízek Sétányán, 20-ától pedig országszerte kaphatóak lesznek – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Kardeván Endre az idei gabonaterméssel kapcsolatban kiemelte: 950 ezer hektáron mintegy 4 millió tonna kenyérgabona érett és érik be hazánkban. Ebből 2,5 millió tonna kerül belső felhasználásra. Magyarországon magyar kenyeret ehetünk tehát - hangsúlyozta, hozzátéve: az idei termés nagyon jó, a magyar kenyér egészséges és finom, mindenkinek ajánlom.

Kurdi András, a Magyar Pékszövetség elnöke az ország kenyeréről szólva elmondta: a prémium minőségű Szent István napi kenyér 20 százalék héjában főtt burgonyát tartalmaz, huszonnégy órás, két lépcsős kovászolással készült, teljes mértékben magyar alapanyagokat tartalmaz. A kenyér a boltokban egy kilós veknikben lesz kapható – fűzte hozzá.

Az ünnepi kenyeret Pollák László, Szigethalom plébánosa áldotta meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!