A miniszterelnök is ott lesz az Európai Néppárt ciprusi csúcstalálkozóján

Forrás: MTI

Orbán Viktor kormányfő részt vesz pénteken az Európai Néppárt (EPP) rendkívüli csúcstalálkozóján, a ciprusi Limasszolban – erősítette meg Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI érdeklődésére. A jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú európai pártcsalád, az EPP honlapján közzétett tájékoztatás szerint a megbeszélésnek két témája lesz: a 2014 és 2020 közötti időszak európai uniós keretköltségvetésének ügye és a felkészülés a 2014-es európai parlamenti választásokra.

A tanácskozáson részt vesznek a tagpártok vezetői, beleértve az uniós tagállamok néppárti állam-, illetve kormányfőit, valamint – azokból az országokból, ahol nem ők vannak kormányon – az ellenzéki néppárti vezetőket is. Szintén meghívást kapott Herman Van Rompuy, az uniós országok csúcsvezetőit összefogó Európai Tanács elnöke, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság, a központi uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény elnöke.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!