Forrás: MTI
A Miniszterelnökség határozottan elítéli a gyöngyösi zsidó temetőben elkövetett sírgyalázók barbár tettét – írta Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár közleményében
A kormány minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a nemzeti, etnikai, vallási és más közösségek elleni gyűlöletkeltéssel és gyűlöletcselekményekkel szemben.
A kormány még ebben az évben egymilliárd forint támogatással programot indít az elhanyagolt temetők felújítására – emelte ki Latorcai Csaba, utalva az európai kulturális örökség védelméről szóló 2005-ös Farói Egyezménnyel összefüggő európa tanácsi ajánlásokra.
A gyöngyösi zsidó temető tizenöt-húsz sírját – köztük két kriptát – hétvégén rongálták meg ismeretlenek, földi maradványokat szórtak szét a sírkertben.