Mit akar az, aki nem tud 70 kopogtatócédulát sem összegyűjteni?

Forrás: mtv.hu

Egy egyéni választókerületben 70-100 kopogtatócédulát kell összegyűjteni. Mit akar az az ember, aki arra nem képes, hogy két hét alatt ezt megtegye? Annak nem érdemes a közélettel foglalkoznia, mert sokkal több embert kell megszólítania – jelentette ki Kósa Lajos kedden egy tévéinterjúban. A Fidesz ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott: a választójogi törvény modosításával magán is „vágott” a Fidesz. A politikus a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a Fidesz nem tudja elhalászni más pártok elől az ajánlószelvényeket, hiszen aktivistáik hiába kopogtatnak be egy MSZP-, LMP- vagy Jobbik-szimpatizánshoz, tőle úgysem kapják meg a cédulákat. Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy miért rövidítették 36-ról 15 napra azt az időt, ami a pártok, szervezetek rendelkezésére áll a kopogtatócédulák összegyűjtésére, azt mondta, hogy ez idő alatt fel lehet keresni a lehetséges támogatókat, korábban az első két hét után már csak a visszaélésekről és a botrányokról lehetett hallani, ettől pedig meg kívántuk kímélni a demokráciát. Arra a vádra, miszerint a választókerületek határait úgy jelölik ki, hogy az a Fidesznek kedvezzen, Kósa úgy reagált: mindenhol a jegyző határozza meg a választókerületek határait, a jegyzőt pedig sok helyen szocialista polgármesterek nevezik ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!