Mit vár az EU a pénzügyi segítségnyújtásért hazánktól?

Forrás: mno.hu

A pénzügyi segítségnyújtásról szóló sikeres EU-tárgyalások érdekében Brüsszel a Gyurcsány Ferenc elleni eljárás megszüntetését, valamint a férfi és nő közötti házasság törvényi rögzítésének elhagyását várná el – olvasható a a Magyar Nemzet keddi számában.

A lap brüsszeli forrásból úgy tudja, hogy az EU legalább két elvárást támaszt a sikeres tárgyalások érdekében:

– vegyék ki az alaptörvényből azt a passzust, amelyik kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jön létre (pontos szöveg: „Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.");

– szűnjön meg a Gyurcsány Ferenc ellen indított eljárás (a volt miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos büntetőügyben. Hétfőn Veres János volt szocialista pénzügyminisztert tanúként hallgatták ki a sukorói telekcsere ügyében.).

Brüsszel továbbra is vizsgál több magyar törvényt, hogy azok összeegyeztethetők-e az uniós joggal – írja a Magyar Nemzet, amelyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!