A monetáris tanács megemelte az alapkamatot

A monetáris tanács 50 bázisponttal 6,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Banki elemzők szerint megfelelő mértékű volt a kamatemelés. Nem tartották kizártnak, hogy az év végéig még egyszer emeli az alapkamatot a jegybank.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos
A monetáris tanács 50 bázisponttal emelte az alapkamatot

A piac számított a kamatemelésre, az elemzők többsége 50 bázispontos szigorítást várt, de volt olyan is, aki 200 bázispontos emelést várt. A múlt héten még a megkérdezettek többsége a kamat tartását prognosztizálta, pénteken azonban Moody's megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású adósbesorolást, amivel jelentősen erősödtek a kamatemelési várakozások.

A 6 százalékos alapkamat január 25-e óta volt érvényben.

Utoljára 2009 november 24. és december 21 között volt 6,50 százalékos a kamat.

Az elemzői várakozásoknak megfelelő a szigorítás mértéke, további kamatemelés lehet

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank Hungary elemzője kifejtette, hogy a Moody's Magyarországot leminősítő döntése után erősödtek a kamatemelési várakozások és a piac beárazta a monetáris szigorítást.

Az elemző szerint kétséges volt, hogy az új összetételű monetáris tanács, amelyben a tartást preferáló tagok vannak többségben végül elszánja-e magát a szigorításra. Voltak ennél erőteljesebb, 100-200 bázispontos emelésre vonatkozó jóslatok is, ennek azonban Árokszállási Zoltán szerint kicsi volt az esélye. Az óvatos szigorítást erősítette a monetáris tanács legutóbbi, nem kamatdöntő ülése után kiadott közlemény, amelyben a testület jelezte, ha szükséges fokozatosan változtat a kamaton. Az elemző az év végéig még egy, 50 bázispontos kamatemelést vár, de hangsúlyozta, hogy a lépés nagyban függ a  kormányzati politika irányától és az eurózóna válságának megoldására tett lépésektől is.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint nem volt egyszerű megjósolni a monetáris tanács döntését, mivel a testület ebben az összetételben még nem változtatott a kamatokon. Legutóbbi közleményük, amelyben a nemzetközi környezetet tették elsősorban felelőssé a forint gyengüléséért és a hozamok emelkedéséért, "ijesztően köldöknézősre sikeredett", így volt veszélye annak, hogy az ott megfogalmazott, fokozatos szigorításról szóló ígéretüket végül nem váltják be - fogalmazott.

Végül a testület nagyjából a többségi várakozásoknak megfelelően emelte a kamatot. Magyarország  rossz megítélése azonban az elemző szerint ennél magasabb kamatszintet is indokol, ezért várható, hogy a következőkben további szigorításra kerül sor. Aggasztónak nevezte, hogy a hazai devizafinanszírozás feltételei egyre rosszabbak, a magyar bankrendszer devizaigényét már csak az irányadó európai bankközi kamatok felett 300 bázisponttal lehet kielégíteni. Amennyiben ez a finanszírozási krízis nem enyhül, akkor a továbbiakban még akár 100-150 bázispontos emelés sem kizárt - fogalmaz Duronelly Péter.

Az Equilor elemzésében megállapítja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntésével a január óta tartó trend véget ért. Emlékeztet arra, hogy a grémium összetétele még más volt januárban, mivel négy tag mandátuma járt le az év elején. Az azóta eltelt időszak arra mutatott rá, hogy az új tagok továbbra is rendkívül óvatosak a kommunikációval és monetáris politikával. Az utóbbi hónapokban kamatemelési szándékot lényegében csak a "régi" tagok részéről lehetett látni. Az Equilor úgy véli: a jegybank valamelyest lemaradt a piaci mozgásokhoz képest, mivel az 50 bázispontos kamatemelés csupán megfelelt a várakozásoknak, érdemi horgonyzó szerepe egy ilyen döntésnek egyelőre nincs.

A piaci szereplőket sokkal inkább a döntés háttere, a szavazatok megoszlása és a kilátások érdeklik, főként annak fényében, hogy az NGM két új alelnök személyére tett javaslatot, amellyel tovább növekedne a kormány befolyása a tanácson belül - véli kommentárjában a befektetési társaság.

Hozzáteszi: mindeddig a jegybank verbális intervencióval és esetlegesen piaci forintvételekkel menedzselte az euró/forint árfolyamot, bár ez utóbbiról nagyon nehéz pontos információt szerezni. Tekintettel arra, hogy a döntés megfelelt a piaci várakozásnak, a kezdeti lelkesedés eltűnhet. A részvénypiacon és kötvénypiacon már erre rendezkedett be a szereplők többsége, itt érdemi változást csak akkor lehet érezni, ha a jelenlegi piaci várakozáshoz képest markáns eltérést jelez majd az ülést követő sajtótájékoztató.

A piaci szereplők 2-3 hónapos horizonton 100-125 bázispont kamatemeléssel kalkulálnak. Amennyiben felfelé módosulnak a várakozások, az a forint erősödését hozná, viszont a kötvény- és részvénypiacot kellemetlenül érintené.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője is arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható jelentős mértékű forintgyengülés, a rendszerszintű és stabilitási kockázatok meredek emelkedése, valamint az ország leminősítése tették szükségessé a kamatemelést.

Megjegyzte azonban azt is, hogy a monetáris szigorítást a forintgyengülés inflációs hatása önmagában is indokolhatja. A monetáris tanács véleménye szerint feltehetően szigorú kommentárt tesz közzé, amiben a magas szintű kockázatok fennmaradása esetén további szigorításra figyelmeztet. Ennek elkerüléséhez mind a hazai, mind a külső – elsősorban az euró-övezeti adósságválságból eredő – kockázatok mérséklődése szükséges. Amennyiben a kormány sikeres tárgyalásokat folytat az IMF-fel egy védőháló kialakításáról, a hazai eredetű kockázatok növekedése megállíthatónak tűnik, így az MNB feltehetően a szigorú kommunikáció mellett a kivárásra rendezkedhet be, ezért alapesetben nem számít további kamatemelésre.

Amennyiben a külső eredetű kockázatok sem erősödnek tovább, a jelenlegi kamatemelés lehorgonyozhatja a piaci várakozásokat, amelyek további kamatemelést áraztak be vélte Suppan, aki ugyanakkor kockázatokat lát a további kamatemelésre is. A kamatok csökkentése legkorábban 2012 második felében lehet, abban az esetben, ha addigra a belső, illetve a külső kockázatok érdemben enyhülnek - fogalmazott az elemző.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!